A hódító buszvezetők

Különös utam volt hazafelé a minap. Korábban gyakran előfordult, de néhány éve már egyáltalán nem - valószínűleg mert kiöregedtem a csivitelő csitri szerepkörből -, hogy a buszvezető maga mellé ültessen társalkodónőnek. A minap viszont megint így utaztam.

Mókás volt. Az iszonyatos tömegben természetesen megint a végére maradtam, mint mindig. Valahogy olyan lealacsonyító, méltatlan dolognak tartom a helyekért való könyöklést, így amikor az ajtóhoz értem, hely már nem volt. A sofőr azonban felpattant, és két polifoam ülőkét penderített a lépcsőre. Hálásan rámosolyogtam és leültem mellé.

Amint kikanyarodott az állomásról, már rá is kezdett a csajozós, barátkozós szöveggel. Jaj de jó ez a tömeg, mert így a csinos lányokat legalább maga köré gyűjtheti. Kisvártatva azt is megtudtam hogy órási adag nokedlit ebédelt pörkölttel, elismerően bólinthattam két nagyívű előzésére, és megnézhettem egy karbon matricás Audit, amint elsuhant mellettünk. Ilyenre kocsira vágyik a legjobban. Több lóerő van benne, mint a Mercedes buszban, amin ülünk. Nahát!

A hétvégén tárcsázni megy az apjával. Utána pedig a barátaival tiszakécskére, gondolom diszkóba.

Szeretek beszélgetni a buszvezetőkkel. Érdekes megmártózni a világukban, megtudni hová járnak szórakozni, szeretik-e a munkájukat, szoktak-e külföldi utakra menni, melyik állomásokon kapják olcsóbban a kávét, hová mennek pihenni két járat között, melyik utasokat tartják a legszörnyűbbnek.

Szóval Peti - mint megtudtam - mesélt, én pedig hallgattam és mosolyogtam, néha továbblendítettem egy biztató megjegyzéssel és jólesően nyugtáztam, hogy ez a tejfölösszájú srác nem vette észre, hogy kb. 10 évvel idősebb vagyok nála. Vagy simán csak kedveli a korosztályomat. :-)

Korábbi sofőrömet, Lacit, akivel nem volt köztünk generációs szakadék, már régen nem láttam. Pedig kedveltem. Udvarolt minden lánynak, de valami régimódi, vidéki, úriember módjára. Mindig leszállt, és betette a csomagokat, és bármikor felhívhattam hogy megkérdezzem ő viszi-e a járatot, és foglalna-e nekem helyet, természetesen a mellette lévő első ülések valamelyikén. Most Petivel megintcsak kiváltságos utas lehettem egy órára, még ha csak a lépcsőn ülve is.