Megnyílt alattam a Föld. Na jó, ez azért túlzás, de az tény, hogy egy hajszálvékony repedés fut végig három méteren keresztül a méregdrága, hőn szeretett olasz Ascot padlólapomon, be a konyhabútor alá. Jaj, jaj! Ez fáj.
A padlólapot hónapokig kerestem, számoltam, majd hónapokig vártam rá. Amikor megérkezett, kiderült, hogy nem padlólap keménységű, hanem sokkal puhább, itthoni mérce szerint csak falborításra alkalmas, vékony, kerámiamázzal borított csempét kaptam.
Bántott a dolog, de mégis ragaszkodtam hozzá, annyira beleszerettem.
A betonozás egy rémálom volt. Baráti tanácsra könnyűbetont vetettem, amit valszeg nem megfelelő arányban kevertünk be vízzel és homokkal,így szanaszét repedezett. Fel kellett törni, és ki kellett dobni az egészet.
A második betonozási körbe már nem mertem beleszólni. Apu csinálta Lajos bácsival, a kőműves, szaki családi barátunkkal. Ekkor már az alap remek lett. Tiszta, sima, egyenletes, betonpadló, amit locsolgattam, itattam szorgalmasan minden este, heteken át. Benne futnak a vízvezetékek. A csövek felett erősítő műanyag, vagy fém? hálóval. Így már tuttira nem eshet baja a ráragasztott szépséges lapoknak, gondoltam. De tévedtem. Baja esett. Valahányszor leejtettem egy poharat, biciklit, vagy csavarhúzót, a padlólap zománca megsérült. Így most kisebb-nagyobb sebesülésekkel, de még mindig gyönyörű. Selymesen fénylik, még a sok darabon végigfutó hajszálrepedés ellenére is.
Felhívtam a szomszéd telek építésvezetőjét. Feljött, hümmögött, és megígérte, hogy összeköt a biztosítójukkal. Várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése