Hortenzia felújítás

Kutya hideg van, de a hortenziák az erkélyen már tele vannak ropogós, zöld rügyekkel, úgyhogy úgy gondoltam ideje felfrissíteni őket.

Az edényük már így is akkora, hogy egyedül nem is nagyon bírom megmozdítani őket, úgyhogy a nagyobba való átültetés szóba sem jöhet. Ehelyett inkább megkapargattam a tetejét, bár annyira sűrűn be van nőve a vékony gyökerek szövedékével - főleg az a cserép, amelyikben a futó hortenzia van -, hogy nem sok földet tudtam leszedni róla. Amit mégis sikerült, azt friss tőzeges földdel pótoltam. Leszedegettem az elszáradt leveleiket, és kicsipegettem, a régi száraz ágakat, szárakat.



Most szépek, frissek, és startra készek. Ha a jövő héten jó idő lesz, akkor biztos hogy napokon belül kibomlanak a levelek. Majd lefotózom, és megmutatom.

Metszés

A gyümölcsfák metszését tanulom. Könyvből. Állok a létra tetején, és hasonlítgatom az ábrákhoz a vezérágat, a vízhajtásokat, a gyümölcs- és levélrügyeket. Milyen ostoba voltam, hogy nem tanultam meg a nagyszüleimtől akkor, amikor még lehetett.

Most a könyvemmel egyensúlyozom a létrán vagy az ágakon, és próbálom formára fésülni az évekig hanyagolt és összekócolódott öreg gyümölcsfáinkat, hogy viráguk, termésük, és életerejük is legyen.

Nem könnyű. Már vízhólyag van a metszőollótól az ujjaimon, és vércsíkos karmolások a karomon, bár még így is felüdítő tevékenység a hétköznapjaim és a kollégáim társasága után. :-)

A meggyfákat már majdnem teljesen sikerült megszabadítanom a moníliától elszáradt gallyaktól. Remélem meghálálják, mert nagyon szeretem a meggyet, meg a meggymagot is, az ujjaim közül elpattintva lövöldözni.

Neonomád átmentet

Nem tudom hogy kell a posztokat más sorrendbe rendezni, és most nincs is kedvem vesződni a kísérletezéssel.

Mindenesetre annak idején neonomád-ügyileg a magán emailemen folyt a levelezés. Megkésve, de utólagos engedelmével bemásolom ide Dani levelét, mert olyan szépet írt, hogy azzal már majdnem meggyőzött, hogy nem is olyan félelmetes ez az irány.

Date: Monday, 15 November, 2010, 18:29


igazán érdekes felvetés
átmeneti korban élünk: már létezik könyvolvasó cucc, 30 deka és az az összes könyved felfér rá, képestül, mindenestül, de még dübörög az IKEA könyvespolc osztálya is. azt hiszem, nem lesz ez mindig így. az megvan, hogy pár éve még emberek minden hónapban eltették a kártyanaptárukat? ma már szerintem nem is gyártanak ilyet. be kell látnunk, hogy féltett dolgaink lassan funkciójukat, s így értelmüket vesztik. lehet ilyenkor siratni kedves tárgyainkat, régi bevált szokásainkat, de asszem, fölösleges. biztos vagyok benne, hogy az emberek ragaszkodása az élményeikhez megmarad, csak nem poros fotóalbumokban, dedikált kötetekben, porladó képeslapokban, hanem picasa webalbumban, e-aláírással ellátott digi könyvben, mentett emailekben marad fenn. és afelől se legyen kétségünk, hogy a technológiák fejlődésével az emlékeink egyre személyesebbre szabható terei és formái is fejlődni fognak. ma még csak egy Kedvencek gomb van a böngészőnkben, ahova eltehetjük a fontos oldalakat, holnap meg nagyanyám az 50 éves könyvespolcán álló digitális képnézegetőn gyönyörködik a dédunokákban... ja bocs, már van neki!
félreértés ne essék, ez nem kortesbeszéd a jövő vívmányai mellett, csak szerintem a folyamat megállíthatatlan, legalábbis eléggé annak tűnik: az információ nem vész el, átalakul. és hogy mi lesz a tárgyakkal, a porcelán nippekkel, a megsárgult csipketerítőkkel és kedvenc könyveinkkel? nézzük meg, mennyi, hajdan teljesen értéktelen és hétköznapi "lommal" vannak tele az antikvitásboltok: partvis, cvikker, húzogatós borotvaélező stb stb stb. mindig lesznek, akik valamiért fontosnak tartják majd a TÁRGYAK megőrzését. mi pedig, ha elment a wifi, leugrunk a Kész Regény Kávézóba, és kézbe veszünk egy régről ismerős, sima felületű, dohszagú... mi is ez... igen-igen... KÖNYVET.
másfelől meg ebben az új világban sem fog senki megvetni minket azért, ha ragaszkodunk pár szívünknek kedves tárgyunkhoz. csak nehéz lesz velük vándorolni, amikor majd keressük az ivóvizet. bárcsak megélnénk a neonomádok korát...

Tatár fejek

Nagybörzsönyben sok olyan kép tárul az ember szeme elé, mintha mesekönyvben lapozgatna. Ilyen a takaros kis várnak tűnő Árpár-kori templom is, a 19 bajszos tatárfejjel a pártáján.

A fejeket állítólag a legyőzött tatárok emlékére faragták bele, és mivel az ominózus csatában egyikük megmenekült, hát kihagyták a 20. helyet arra az esetre ha visszatérne. Nehogy eszébe jusson támadásba lendülni, mert könnyen úgy járhat, mint fejvesztett társai.

A templom előtti táblán írógépelt papíron, egy ismeretterjesztő irodalmi gyöngyszem található, amit legközelebb biz'Isten lemásolok.

Ilyen passzusok szerepelnek benne, mint például: A templom belsejében sötétbe hajló félhomály uralkodik, ami nem baj, hisz úgysem tudtak olvasni. :-)

Nagybörzsönyi vendéglő

Nagybörzsönybe még februárban ugrottunk el egy lucskos, hideg téli napon, de ez a falu még ilyen körülmények közt is varázslatos. A rossz időt elviselhetőbbé tette a reggeli kávélikőrrel felturbózott forró tejeskávé, és a frissen sült csokis muffin a hátizsákból.

Fontos információ: számos látnivalója, mint a vízimalom, bányásztemplom, kisvasút, patakparti öreg házak, hegyek, völgyek, madarak, miegymás mellett érdemes betérni a Börzsöny Vendéglő nevű műintézménybe, mert azon kevés kocsmák egyike, ahol hatszáz forintért kapható egy Bayleys és egy Unikum, de nyolcért már egy sört is adnak hozzá.

A szőke, gondosan bodorított hajú pultos asszonyság előzékeny és mosolygós, a törzsközönség pedig a szokásos: helyi erők mackónadrágban és pufajkában. Egyikük egy kölyökkutyát is magával hozott a kabátja alatt, amit mindenki gügyögve megsimogatott, majd megpróbáltak neki nevet találni. Nem vártuk ki a végét, pedig kíváncsi lettem volna.

A mosolygó csille

Nagybörzsönyben találkoztunk ezzel a mosolygós csillével, aki Thomas és barátai körébe simán beilleszkedne rozsdamarta mosolyával, és mókás szemöldökével. Bár lehet, hogy az a vonal a szeme közepén nem is a szemöldöke, hanem a pupillája.