Nem csak a Hortobágyon, és Kalatozov filmjében, hanem felettem is, Katonatelepen, amint petrezselymet szedegetek a mamám kertjében.
Őrülten szeretem a darvakat. Amint meghallom a magasból trombitáló, krúgató kiáltásaikat, eldobok mindent, és szédülésig nézem az eget, hátha mepillantom őket a magasban.
Ma szerencsém volt. A csapat szétszakadt, és a két gomolygó madárfelhő tagjai kis köröket leírva, alacsonyra ereszkedve szólongatták egymás pont énfelettem, hogy aztán újra összekapcsolódva hömpölyögjenek tovább.
Nem tudom mitől tetszenek nekem ennyire. Talán azért mert egyszerű, ezüstszürke tollazatuk van, mégis elképesztően szépek és elegánsak. Fenségesek. Talán ez a legjobb kifejezés rájuk.
Persze a teljesítményük is lenyűgöző. Képesek 2000 km-t megállás nélkül megtenni, és képesek ugyanilyen magasra felszállni. A világon mindenfelé legendák, mítoszok kapcsolódnak hozzájuk. Van ahol az istenek követeinek tartják őket, másutt a holtak lelkeinek, japánban szerencsehozó madárnak. Ezért is szeretnek anyira a japánok papírdarvakat hajtogatni egymásnak ünnepekkor, ajándékba.
A darvakról millió érdekesség itt. Nem túl irodalmi, de a tartalom kárpótol az átlagos tudományos cikk stílusért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése