Ez az utolso elotti napom az iskolaban, es majdnem sirok. Annyira jo volt itt tanulni, visszaugrani kicsit az idoben, es elvezni, hogy nem rajtam van a felelosseg masokert, hanem a tanar az, aki mindent megtesz azert, hogy en fejlodjek es tanulhassak.
Szeretem, es elvezem a korulottem levo fiatalok tarsasagat, jaj, pedig olyan nagyon sokkal fiatalabbak mint en! De szeretek koztuk lenni. Feludito.
Magis, ami a legjobban szorongatja a torkom, az az, hogy bucsut kell mondanom Andynek akire valahogy ugy tekintunk mindannyian, mint a mesterunkre. Mint egy korabbi munkahelyemen a fonokomre, Tiborra. A MESTER, igy nagybetuvel az a tanar, fonok, vagy vezeto, akinek orom a tarsasagaban lenni, akitol orom tanulni, akit tisztelsz a tudasaert, es akitol megtiszteltetesnek erzed, ha rad szan valamennyit az idejebol.
Es nyilvan nem csak en erzek igy, mert a fiuk pl. neha viccesen ugy szolitjak, hogy Our Business Godfather.
Ritka, kegyelmi allapot ilyen emberrel talalkozni. Ilyen volt nekem az ujsagiroiskolaban Popper Peter, akivel mar soha tobbe nem talakozhatok, nem hallgathatom a szines, sodro ereju eloadasait, amelyeket ugy tartott, mintha csak leult volnav velunk szemben meselni egy kenyelmes karosszekbe. A mesei elsodortak, mint egy folyo. Nem gondoltal arra, hogy faradt vagy, hogy pisilni kell, hogy mikor lesz mar szunet. Egyszeruen csak elvezted, hogy itt ulhetsz vele szemben, es hallgathatod.
Hat ilyen tanar Andy is. Es ilyen volt nekem Tibor, a miniszteriumban. Es ilyen volt Pocs Tamas, az idos, hofeher mikulas-szakallu novenyfoldrajz tanarom a foiskolan, es ilyen egy kicsit Istvan is, a Nepszabinal. Csakhogy veluk mindig megvolt az a persze tobbnyire hamis illuzio, hogy barmikor osszefuthatunk, barmikor beulhetek az orajara, lehet meg lehetosegem tanulni tole, es ha akarom, barmikor elvezhetem a tarsasagat.
Valojaban persze nem igy van, de a lehetoseg egy kicsit megvigasztalt.
Andy eseteben azonban meg az illuzio is halvany, hogy egyszer majd ha Pestre jon, akkor talalkozhatunk, megmutathatom neki a nyolcadik kerulet szamomra oly kedves apro kincseit, diszeit, elmehetek vele enni az Apacukaba, es meghivhatom egy sorre az ujsagiro csop.tarsaim tarsasagaba, hogy meseljen. Meseljen az Ikarusz matchboxokrol, meseljen a kalandjairol, meseljen a Szabad Europa radios tudositasairol... Mi pedig csak ulhessunk, es hallgathassuk a torteneteit.
Tudom, nagyobb az eselye annak, hogy soha tobbe nem latom. Ahogy a most itt a kanapen ulo sracokat, lanyokat sem. Meg ezt a helyes kis olaszt, Fabriciot sem. Aki baromi jo pasi, csak sajnos huszeves.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése